Pages Navigation Menu

JÓL-LÉT Alapítvány

Proaktívan a nők gazdasági függetlenségéért, kiteljesedéséért és munkahelyi esélyegyenlőségéért

Categories Navigation Menu

Kevesebb gyereket szülnek a hazaparancsolt nők

Posted on 2010. november 15.

Forrás: http://nol.hu/belfold/20101113-hazaparancsolva

Szerző: Hargitai Miklós

Drámai változást hozott az elmúlt pár év a női szerepek változásában Európában. Úgy is mondhatnánk, hogy a többségi attitűd kezdi követni a valóságot: a nők nemcsak képzettebbek, mobilabbak, innovatívabbak, de végre a környezetükkel is elfogadtatták, hogy sokat kockáztat a társadalom, ha a tűzhely mellé száműzi őket. Ezt a szellemet nehéz lesz visszagyömöszölni a palackba – de mi magyarok, azért megpróbáljuk.

Ha sokáig keresnénk, akkor sem könnyen találnánk komolyabb „nemzeti” kihívást idehaza a népesség tartós csökkenésénél, ezzel összefüggésben pedig a versenyképesség problémájánál. A társadalom öregszik, a népesség fogy, nem lesz aki eltartsa a mai felnőtteket, de még ezen belül is kevesen dolgoznak. Hiánycikk a piacképes szaktudás, a vállalkozó szellem, a kreativitás –ezek a látható tendenciák. A nem szakértők számára talán meghökkentőnek tűnik, pedig igaz: egy értelmes „nőpolitika” egyszerre mindkét problémára megoldást kínálna. Legutóbb a Davosi Világgazdasági Fórumra készült egy hivatalos jelentés, amely összefoglalta a lényeget: ahol magas a női foglalkoztatottság és megteremtik a feltételeket ahhoz, hogy a gyermekvállalás és a munka ne zárja ki egymást, ott az átlagosnál több gyermek születik. Ezek az államok ugyanakkor a versenyképességi ranglistán is előre kerülnek. Az összefüggés sajnos fordítva is igaz.

Hogy miért, azt az úgynevezett nőkérdés hagyományos (magyar) keretrendszerében nehéz megmagyarázni. Nálunk sokáig axiómának számított, hogy a hároméves gyes az előző rendszer egyik leghumánusabb és sikeresebb népesedéspolitikai intézkedése, a sok óvoda és bölcsőde, illetve a női munka magas aránya pedig a szocializmus erőltetett építésének tünete volt. Nos, talán valóban így állt a dolog a 70-es években, ám azóta nagyot fordult a világ. Többek között kiderült, hogy azok az országok, amelyek nem mondanak le önként a nőkben munkáló önmegvalósító energiákról, sokkal jobban helytállnak a versenyben. Például azért, mert a női munkaerő képzettebb (a nők nemcsak az érettségizettek és a diplomások között vannak többségben, hanem az élethosszig tartó tanulás követelményéhez is könnyebben alkalmazkodnak), sokoldalúbb, kitartóbb, megbízhatóbb.

Az is világossá vált, hogy a Magyarországon megszokott feltételek között – rugalmatlan munkaidő és munkabeosztás, sok konfliktus a munkahelyi és a családi szerepek között – éppen azok nem szülnek (vagy nem eleget), akiknél ez egyébként társadalmilag a leghasznosabb lenne: a jól képzett, jó állásban lévő párok nő tagjai. Náluk ugyanis sokkal nagyobb áldozattal (gyakorlatilag a szakmai egzisztencia feladásával) jár a gyerekvállalás. Ellenben ott, ahol a rugalmas munkaidő, a részmunkaidős foglalkoztatás és az otthonról történő munkavégzés bevett gyakorlat – például Hollandiában vagy a skandináv országokban – nincs semmi gond a felső középosztálybeli/értelmiségi nők gyerekvállalási kedvével. Lehet ezeket az összefüggéseket sokféleképpen magyarázni, de a tény attól még tény marad: Magyarország uniós összehasonlításban majd nem leghátul kullog a „családbarát” foglalkoztatási formák elterjedtsége tekintetében, a sereghajtók közé tartozik a nők foglalkoztatási aránya alapján, és ugyanide pozicionálható a születésszám szerint is. A norvégok vagy a svédek például átlagosan sokkal több gyereket szülnek, pedig arrafelé sokkal rövidebb a gyes, viszont van elegendő bölcsődei/óvodai férőhely meg részmunkaidős és távmunkás munkahely.

Az okok közé tartozik a biztonságérzet is: ha a munkavégzés rugalmas, akkor a szülő nők többsége nem veszíti el a kapcsolatát a munkahelyével, illetve a „munka világával”, nem marad le szakmailag (inkább a lehetőséget kihasználva addig is tanul), és meg sem érinti az állásvesztés veszélye. Legalább ilyen fontos az is, hogy ha esetleg a férj (élettárs) marad közben munka nélkül, az nem jár azonnal az egész család ellehetetlenülésével, csupán azzal, hogy kettő helyett átmenetileg egy kenyérkereső marad. Idehaza teljes szakmai konszenzus van arról, hogy a népesedési és a versenyképességi problémákat is a női munkavállalás feltételeinek javításával kellene kezelni. Nemcsak a témával foglalkozó kutatóintézetek és hivatalok gondolják így – az MTA Szociológiai Kutatóintézetétől a KSH-ig –, hanem egyértelműen ezen az állásponton van a kormány által a téma vizsgálatára felkért Népesedési Kerekasztal is. A kormány – pontosabban szólva egy kicsi, de hangos csoport a Fideszen, és még inkább a KDNP-n belül – azonban másként gondolja, és a születőben lévő, illetve az elfogadott családpolitikai jogszabályok ennek a fundamentalista kisebbségnek az óhajait tükrözik.

A gyes/gyed három évre emelése talán az egyetlen pont, amelyik kismértékben megosztja a szakmai közvéleményt, de a többség ezt is rossz ötletnek tartja: ha nem párosul a nőket a munka közelében tartó, illetve a munkába visszavezető megoldásokkal, akkor végső soron növelni fogja körükben a munkanélküliséget és a kiszolgáltatottságot, a születésszámokat pedig értelemszerűen csökkenti majd.

Márpedig nem párosul: épp most veszik el a gyest azoktól, akik a gyerek egyéves kora után visszakényszerülnek a munkába (és mondjuk kifejezetten a munkába járás meg a gyerekfelügyelet többletköltségeit szeretnék fedezni a segélyből), szó sincs a várakozáson felül sikeres, de az egyetemek ellenállásán lassan elhaló program feltámasztásáról, amelyben a gyesen lévők tandíjmentesen szerezhettek diplomát, nem vezetnek be valódi családi adózást (ami nem aszerint adóztatja meg a jövedelmeket, hogy hányan keresik meg, hanem aszerint, hogy hány embert tartanak el belőle – bár kétségtelen, hogy a gyerekek után járó adókedvezmények igen jelentősek lesznek), megszüntetik a gyesről visszatérők Start-kártyás foglalkoztatását, csökkentik a bölcsődéknek szánt pénzt és megszüntetik az óvodáztatási támogatást – vagyis éppen az ellenkezőjét csinálják annak, amit a Népesedési Kerekasztal javasolt. A nemzeti együttműködés magyar modellje a jelek szerint azzal jár, hogy csak azzal működnek együtt, aki éppen ugyanazt gondolja, amit a kormány csinálni akar.

Hogy az effajta irányváltás mögött van-e bármilyen társadalmi igény, az legalábbis kétséges. A hivatkozási alapot – hogy tudniillik a magyar nők nem is igazán akarnak munkába állni, inkább a háztartásban maradnának a gyerekekkel – semmilyen kutatási adat nem támasztja alá. A legutóbbi attitűdvizsgálatok inkább arról tanúskodnak, hogy az évtized második felében, és azon belül is főleg a válság évei alatt nálunk is visszafordíthatatlannak látszó változások történtek a „társadalmi tudatban”. 2007-ben a megkérdezettek közül még inkább csak a nők és az értelmiségi férfiak mondták azt, hogy a nőket a közéletben és a foglalkoztatásban is egyenjogúsítani kell, 2009-ben már az alacsony iskolázottságú férfiak döntő többsége is így nyilatkozott. Vagyis az az ultrakonzervatív szemlélet, amely szerint az egészséges nő egyetlen feladata az utódok létrehozása és a család kiszolgálása, semmilyen tömegbázissal nem rendelkezik a magyar társadalomban. Másképp fogalmazva: a női munkavállalás összes feltételének megteremtése ma már nem számít ultraliberális követelésnek, hanem ez maga a „mainstream”, a fő irány, olyannyira, hogy az egyébként konzervatív Viviane Reding (az Európai Bizottságban az egyenlő jogokért felelős biztos, és nem mellesleg a Bizottság alelnöke) pontosan ugyanazt mondja, amit a magyar népesedési szakértők: több nőt kell a munkaerőpiacra segíteni, célzott intézkedésekkel több nőt kell juttatni a gazdasági és a közéleti döntéshozatal csúcspozícióiba, a női vállalkozókat és a nők önfoglalkoztatását pedig segíteni kell.

Mindennek idehaza nyoma sincs. A gyermeket nevelő nők foglalkoztatottsága nálunk a legalacsonyabb Európában: a három év alatti gyermeket nevelők alig 10 százaléka dolgozik (ez az EU-átlag harmada), a legalább kétéves gyermeket nevelő anyáknak a 20 százaléka, de a nagyobb gyermeket nevelő anyáknak is csak 45–55 százaléka, ha a legkisebb gyerek még nem iskolás.

A gyermek megléte Európa nagy részén hátrányosan befolyásolja az anyák foglalkoztatottságát (átlagosan 11,5 százalékkal – miközben az apákét átlagosan 6,8 százalékkal növeli). De azért nem mindenütt: a nyugati országok között szegénynek, viszont erősen katolikusnak számító Portugáliában mindössze kettő, a térségünkben a legfejlettebb, szekularizált Szlovéniában pedig csak egyszázalékos csökkenést okoz a gyermekszülés a nők foglalkoztatási mutatóiban, míg a gazdag és „laikus” Dániában ugyanolyan arányban dolgoznak a kisgyermekes anyák, mint a többi nőtársaik. Idehaza viszont a kisgyermekes anyák foglalkoztatottsága több mint 25 százalékkal, vagyis uniós viszonylatban kirívó mértékben csökken, és ezt – az iménti példák alapján – nem lehet semmiféle speciális magyar női beállítódással magyarázni.

Sokkal inkább a jogi, adózási és munkakulturális környezet az, ami a nőket az otthon négy fala közé irányítja (vagy inkább kényszeríti). Például a részmunkaidős foglalkoztatási formák hiányával, ami kifejezetten magyar sajátosság: az EU-ban a nők egyharmada részidős foglalkoztatott, nálunk ez az arány csupán 7,1 százalék.

Nem segíti a gyermekes nők munkavállalását (illetve a dolgozni akaró nők gyerekvállalását) az adórendszer sem. Míg a személyi jövedelemadóban korábban meglévő családi adókedvezmények közvetlenül is hatottak a gyermeket nevelő nőkre, mára (a kedvezmények szűkítésével, illetve a családi pótlékba építésével) ez a virtuális előny – ami a valóságban inkább a hátrányok részbeni kompenzálása – eltűnt. Vagy itt van például a nyugdíjrendszer, ami semmilyen módon nem foglalkozik azokkal a negatív következményekkel, amelyek a gyermek miatt egy időre otthon maradó nőket érik.

Kritikus pont a kisgyermekek nappali ellátását végző intézmények kapacitáshiánya is. A vonatkozó EU-stratégiában szereplő ún. barcelonai célok szerint 2010-ig minden tagállamban el kellene érni a 3–6 éves gyermekek 90 százalékát, illetve a hároméves kor alatti gyermekeknek legalább az egyharmadát befogadni képes intézmények létrehozását. Ettől a szinttől ugyan Európa-szerte messze járnak – a 0–3 éves korcsoportot illetően csak Dániában, Hollandiában, Svédországban, Belgiumban és Spanyolországban – érték el a 33 százalékos arányt – , Magyarország azonban a 10 százalék alatti értékkel itt is lefelé lóg ki a sorból.

Ugyanilyen rosszul festenek a demográfiai mutatóink is. Míg a párok által tervezett gyermekszám Magyarországon 2-2,2 körül alakul, addig a teljes termékenységi arány csak 1,3 körül ingadozik, ami Európában a legalacsonyabb értékek közé tartozik. Nálunk szinte lehetetlen a munka és a család összeegyeztetése a rugalmas munkavégzési formák szűk elérhetősége, a gyermekgondozási ellátások adott rendszere (amely hosszú időre röghöz köti a kisgyermekes nőket), a napközbeni gyermekellátások elégtelensége, illetve a társadalomban rögzült, és az oktatási rendszerben is sajnálatosan újratermelődő tradicionális szerepfelfogások miatt. Utóbbiak következménye, hogy ha egy nő szülni és dolgozni is akar, gyakorlatilag három állást vesz a nyakába, hiszen a házimunka is hagyományosan rámarad. Ám ha erre azt a „megoldást” kínáljuk, hogy a nők maradjanak inkább otthon, azzal a társadalom nemcsak hatalmas mennyiségű alkotóenergiát, kreativitást és ambíciót, hanem – a tudomány eddig nem cáfolt állításai szerint – rengeteg gyermeket is elveszít.

Egy nő, egy férfi– kvótakérdések

Norvégiában 2004 óta 40 százalékos női kvóta van érvényben a vállalati igazgatótanácsokban, és a közéletnek is a norvégoknál van a legtöbb női szereplője (olykor a kormányfőig bezárólag) az európai országok közül. Létezik ugyanakkor férfikvóta is: 1997-től az apák megoszthatják a szülési szabadságot az anyákkal (sőt, 1993-tól a rendszer úgy működik, hogy ha az apa nem veszi igénybe a neki törvényben biztosított kvótát, akkor ez az időszak elvész, vagyis a család rendelkezésére álló fizetett szülési időszak 10 héttel rövidebb lesz). Hasonló családtámogatási szisztéma van érvényben Svédországban is, ahol szintén sajátosan állnak hozzá a női jogokhoz: a nemek között mindennemű diszkrimináció tilos, még a pozitív is. A teljes esélyegyenlőségnek ott nemcsak ombudsmanja, hanem minisztere is van (utóbbi jellemzően nő, és néha külföldi származású). A nők védelmét professzionális intézményrendszer szolgálja, az állam csúcsaitól a legkisebb településig. Ha valaki a családon belüli erőszak miatt veszélybe kerül, kaphat új nevet és személyazonosságot, új lakást az államtól, és pénzügyi segítséget is az új egzisztencia felépítéséhez. Az egyenjogúság jegyében hasonló támogatásra a családi erőszak áldozatává vált férfiak is számíthatnak, emellett pedig az erőszakot elkövető férfiak rehabilitációjának intézményeit is létrehozták (az a törvényjavaslat viszont elbukott, amely szerint a rendszer működtetését egy kizárólag férfiak által fizetett adóból finanszírozták volna. Magyarország e téren sem számít a példaadó államok közé. A nagypolitikában kvótarendszer jelenleg csupán az LMP-ben működik, női miniszter egyáltalán nincs, a parlamenti képviselőnők kilencszázalékos aránya európai összehasonlításban kirívóan alacsony.

Read More

Proaktív GYES Menedzsment Program vállalatok részére

Posted on 2010. november 12.

A JÓL-LÉT Közhasznú Alapítvány a Be Wise HR Tanácsadó Kft.-vel stratégiai partnerségben ajánlja a munkáltatóknak a komplex vállalati megoldást kínáló Proaktív GYES-menedzsment programját.

Szeretné, ha sokkal egyszerűbben tudná kezelni vállalata, szervezete a gyermeket vállaló, GYES-ről GYED-ről visszatérő, a kisgyermeket nevelő munkavállalókat érintő teendőit? Ha részben vagy egészében levennék a vezetés vagy HR vezető válláról ennek az érzékeny kérdéskörnek a gondjait? Teljeskörű támogatásra van szüksége? Vagy egyszerűen csak információkra?
Proaktív GYES Menedzsment Programunk olyan összetett szolgáltatáscsomagot tartalmaz, ami bármelyik esetben megoldást kínál. Preventív, költséghatékony és rugalmas szolgáltatáscsomag, amelyet  a vállalat elemeiben és komlexen is alkalmazhat. Részletes helyzetelemzés és igényfelmérés után elkészítjük és bevezetjük vállalata egyedi szükségleteire szabott Programunkat.
Ha vezetőként, HR-vezetőként vagy tanácsadóként szeretne többet megtudni a GYES Menedzsment programról, kérje prezentációnkat a jollet@jol-let.com e-mailcímen, vagy  a 20 483 25 36-os telefonszámon.
Read More

Kiválasztás a negyedik szakaszban

Posted on 2010. október 19.

A „NŐI KLIKK – Befogadó munkahely kialakítása az IT szektorban” TÁMOP-2.4.2/B-09/2-2009-0003 projektünk keretében a kiválasztás a negyedik szakaszba érkezett. A pályázók informatikai tudásszint-felmérésen, motivációs tesztkitöltésen és grafológiai vizsgálaton vettek részt. Az értékelést követően a a kiválasztás személyes interjúkkal folytatódik.

Read More