Pages Navigation Menu

JÓL-LÉT Alapítvány

Proaktívan a nők gazdasági függetlenségéért, kiteljesedéséért és munkahelyi esélyegyenlőségéért

Categories Navigation Menu

Újszerű családbarát megoldások a cégeknél

Posted on 2012. március 20.

A megújult Családbarát munkahely cím támogatási időszakának közepén járunk. Azt vizsgáltuk, ki-mire használja a megnyert összeget, illetve milyen tervei vannak a szaktárca családpolitikai főosztályának ezzel a kultúraformáló elismeréssel. Bár a szándékot értékelik a cégek – a nyertesek többnyire eddig is gyakorolták a családbarát működést -, az adminisztráció túlságosan lassítja az újítások megvalósítását.
A demográfiai helyzet a tavalyi népesség-statisztikai adatok ismeretében sem javult. Minden eddiginél kevesebb gyerek születik, és ahol megszületnek a gyerekek, ott szinte biztos, hogy nem dolgoznak az anyák. Álláshelyek inkább csak megszűnnek, mint létesülnek, és a megüresedő helyekre is inkább a “problémamentes”, egyedülálló nőket-férfiakat veszik fel a munkáltatók. Szinte ördögi körbe kerül ma a munkavállaló és a munkáltató is, ha családalapításról, gyermekvállalásról esik szó. Magyarországon szinte kizárólag az anya-munkavállaló szégyellnivaló titokként tekint élete legfontosabb és legmeghatározóbb eseményére, a szülésre. A munkáltató pedig – a szigorú gazdasági körülmények és a speciális törvényi környezet miatt – sokszor családellenes magatartásba kényszerül. Ehhez idomult már a szóhasználat is, például “kismama-járványokról” beszélnek a munkáltatók, ha többen mennek egyszerre szülési szabadságra.

Családbarát munkahely pályázat – újratöltve

Ahogy arról a HR Portal is korábban tudósított (www.hrportal.hu/hr/tobbmillios-palyazat-a-csaladbarat-munkahelyeknek) 2011-ben immár pénzdíjazással összekapcsolva hirdette meg a pályázatot a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. A 20 millió forintos összdíjazású lehetőséget négy kategóriában: költségvetési szerveknél, kis-, közepes és nagyvállalkozásoknál megvalósuló, családbarát kezdeményezésekre lehetett elnyerni.

A 2011. szeptember 15-én lezárult pályázati határidőig – az mti.hu tudósítása nyomán – nagy érdeklődés mellett, közel 100 pályázó küldte be anyagát, és közülük tizennyolcan részesültek díjazásban. Összhangban a kormányzat két legfontosabb törekvésével: a családok erősítésével és az értékteremtő munkahelyek kialakításával a Szociális, Család- és Ifjúságügyért felelős Államtitkárság egyik elsődleges célja a projekttel az volt, hogy “a népesedési mutatók romlását a családi élet és munka minél finomabb összehangolásával igyekezze mérsékelni, majd megállítani” – állt a minisztériumi közleményben.

A díjakat a Parlamentben adták át november 25-én, és ezután, decembertől áprilisig tart az úgynevezett támogatási időszak, amikor is elkezdhették a felhasználók a pályázatban vállalt projektjeik megvalósítását.

Fűrész Tünde, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium családpolitikai főosztályának vezetője úgy látja, hogy a 10-12 évvel ezelőtti pályázatokhoz képest jelentős előrelépések tapasztalhatóak. “2000-ben még egy Mikulás-ünnepség is hatalmas vállalás volt, most pedig komplex rendszerekkel találkoztunk” – véli.

Követendő jó gyakorlatok: babaszoba, rugalmas munkaidő, programok

A főosztályvezető számára talán a legérdekesebb, legújszerűbb megoldás az egyik budapesti önkormányzat családügyi referensi pozíciójának a létrehozását takaró projektben található. A XVI. kerületi önkormányzat a munka és a családi élet összeegyeztetésére hozott létre egy munka-család felelősi munkakört, melynek betöltője maga is egy gyes-ről visszatérő anyuka, akinek saját, aktuális tapasztalatai vannak a kérdéskörről. Ehhez persze még családi programok, képzések is járultak, és ezek megvalósításához nyújt segítséget a Családbarát Pályázaton elnyert anyagi és erkölcsi elismerés.

Szintén a “családbarát működésmód” megjelenését tapasztalta Fűrész Tünde azokban a pályázatokban, amelyeket kisebb kreatív vállalkozások, ügynökségek adtak be. Van, ahol babakelengye-börzét tartanak, máshol pedig a gyerek is bevihető napközben, mert kialakítottak a számára egy olyan helyiséget, ahol a szülővel együtt, a lehető legoptimálisabb körülmények között tartózkodhat, míg az édesanyja dolgozik.

A szegedi Factory Creative Studio nem véletlenül nyert el már több díjat is. A rugalmas munkaidő, az atipikus foglalkoztatási formák alkalmazása, egy főállású gyermekfelügyelő mellett működtetett gyermekmegőrző, a heti tanácsadás vagy épp az előbb említett babakelengye-börze és egyéb családi programok mind olyan ötletek és gyakorlatok, melyek méltóvá teszik a vállalkozást a Családbarát Munkahely cím viselésére is.

Másik példaként a közepes vállalkozások közül a GAK Nonprofit Közhasznú Kft. a dolgozói körében végzett elégedettségi felmérés elvégzése mellett alsó-közép és felsővezetői számára kétnapos tréningen mutatja be az egyes részlegeken működő jó gyakorlatokat, intranet rendszerével pedig be kívánja kapcsolni gyermekükkel otthon lévő kollégáikat is a cég vérkeringésébe. A már létező gyermekmegőrző játszóház fenntartására és családi sportnap tartására is lehetőséget biztosít a pályázatból nyert támogatás.

Ugyanezt a folyamatot követve számtalan egyetem, főiskola “állt át” a kisgyerekes hallgatók fogadására. Van, ahol pelenkázó és szoptató szobákat, vagy babysittert is lehet kérnie az órákat látogató, vagy vizsgázó anyukának. A Debreceni Egyetem például, különös figyelmet szentel az esélyegyenlőség érvényesülésére a munkavállalói körében, beleértve a gyermeket nevelő, családos munkavállalókat is. A pályázat keretében megvalósul a gyed-en, gyes-en lévők fokozottabb támogatása és bevonása az egyetem életébe: komatállal, információs rendszerrel, a rugalmas munkavégzéssel kapcsolatos lehetőségekkel, tanácsadással, tréningekkel. Ezentúl képzések, közös családi programok, szoptatóhelyiség kialakítása és szünidei gyermekmegőrzés biztosítása is szerepel a nyertes pályázatban megfogalmazott célkitűzések között.

Ugyanez mondható el a Dunaújvárosi Főiskoláról, amely pályázatában arra tett ígéretet, hogy a hétvégi levelező oktatás alatt a levelező hallgatók és a képzésben részt vevő oktatók gyermekeinek hétvégi szakértő felügyelete egy főiskolai “gyermekfoglalkoztató centrumban” fog történni. Emellett fontosnak tartják a család és a munkahely közötti kapcsolat erősítését, így a főiskolán dolgozók családtagjainak a főiskolai életet bemutató rendezvényeket szerveznek. Mindkét kezdeményezéssel kézzelfoghatóan javítani lehet a családos munkavállalók életminőségét és megvalósul a családbarát gondolkodás. E terveik végrehajtásában támogatja a Dunaújvárosi Főiskolát a Családbarát Munkahely Pályázaton elnyert elismerés és összeg.

A korábbi Családbarát Munkahely pályázatokkal számtalan probléma adódott. Amellett, hogy csupán erkölcsi előnyökkel járt, a díj odaítélését nem követte a megvalósítás szakaszában komoly monitoring tevékenység. Ez a folyamat most, ebben a pályázatban a JÓL-LÉT Közhasznú Alapítvány segítségével történik, és a kihelyezések után, 2012 májusától a JÓL-LÉT képviselői folyamatosan vizsgálják, ellenőrzik a cím (és az összegek) birtokosait, vajon megvalósul-e a pályázatra beadott program. “A díjat el is lehet venni attól a vállalattól, amelyik nem a megfelelő módon költi el a nyert összeget” – indokolta a szigorú eljárást Fűrész Tünde.

A minisztérium olyannyira sikeresnek ítéli a programot, hogy erre az évre 10 millió forinttal meg is emeli a keretösszeget, tehát 30 millió forintra lehet idén, a korábbi kategóriákban pályázni.

Quintiles, ahol tradícióvá ért a családbarát működés

A Quintiles klinikai gyógyszerkutatással foglalkozik, és tipikus hozzáadott értéket előállító, közepes méretű multinacionális vállalat. Amitől már nem annyira általános a működésmódja, az a vállalaton belül a nemek aránya – mivel a dolgozók közel 80 százaléka hölgy -, még a menedzsment 15 főjéből is 9 nő. – Állandó megoldandó kérdéssé vált a sok, jól képzett nő gyerekvállalásával kapcsolatos munkáltatót érintő feladatok és visszatéréseknek a szervezése úgy, hogy közben ne veszítsük el őket – nyilatkozta a HR Portálnak a kategóriában győztes cég ügyvezetője, Barótfi Szabolcs.

“Ezen a pályázaton most indultunk először, de hasonló témában -más pályázatokon – értünk már el sikereket” – idézi fel az igazgató a 2008-as Hewitt Legjobb Munkahely pályázatán szerzett első helyezésüket, illetve a 2009-ben elnyert Legjobb Női Munkahely címet. Ez az elismerés mindenképpen pozitív hatással van a dolgozók és a vezetők személetmódjára és a vállalati kultúrára általában – véli Barótfi Szabolcs. Az ilyen és ehhez hasonló díjak kötelezettséget is jelentenek számukra, mert ahol már sikerült egy szintre eljutni, onnan nem szabad lejjebb adni a színvonalat.

“A mi szakmánk hagyományosan egy női szakma és mint ilyen, minden olyan tevékenység, amellyel a hölgyeknek kedvezünk, piaci előnyt biztosíthat számunkra. Az igazi kihívás nem a hölgyek igényeinek való megfelelés általában, hanem a családos munkavállalók számára olyan környezetet teremteni, amelyben nem kell túl nagy kompromisszumokat kötniük a munka és család vonatkozásában” – határozta meg az igazgató a Quintiles családbarát szemléletmódjának eredetét.

“Tulajdonképpen nem egy olyan projektért kaptuk a díjat, ami tavaly kezdődött és idén véget ér. A pályázatunkban összefoglaltuk mindazon gyakorlatokat, amelyeket az elmúlt évek során annak érdekében vezettünk be, hogy a nálunk nagy számban dolgozó gyermekes anyák, illetve gyermekvállalást tervező hölgyek ne érezzék magukat hátrányban csak azért, mert gyermeket vállaltak, illetve fognak vállalni” – foglalta össze a vezető a projektek célját és folyamatát. Az egyes programelemek szervesen illeszkednek a vállalat egyéb rendszereibe, kezdve az egészségmegőrzéstől, a teljesítmény menedzsment rendszeren keresztül az egyéb HR alrendszerekig.

A pályázatukban egy új program megvalósítása is szerepelt. Ennek két fő összetevőjét emelte ki Barótfi Szabolcs: egy babasarok kialakítását a munkahelyen, amely lehetőséget teremt a gyermekes anyáknak arra, hogy ha valamilyen oknál fogva be kell hozniuk a gyermeküket egy rövidebb időre, legyen egy hely, ahová biztonsággal lerakhatják a piciket játszani, rajzolni, mesefilmet nézni. A másik pedig egy családi nap, ahol a munkatársak gyermekei játékos formában ismerhetik meg, hogy mivel foglalkozik apa vagy anya a munkahelyen. Mindkét programelem szervezése a végső stádiumában van, – előreláthatólag április végéig meg fognak valósulni.

A Quintiles korábbi Családbarát munkahely pályázatokon még nem vett részt, de ahogy Barótfi Szabolcs említi, “az ideinél a szándék a gyors és hatékony végrehajtásra tetten érhető, de az adminisztráció egy kicsit nehézkesen halad előre.”

Szerző: Filius Ágnes
Read More

HR-esek figyelem! Mi is az a job sharing?

Posted on 2010. november 18.

Mi is az a munkakörmegosztás? Hr-esként Ön is bizonyára hallott róla, hogy a kormány járulékcsökkentéssel ösztönözné a nők részmunkaidős foglalkoztatását. Ha a munkáltató egyszer nyolc óra helyett kétszer négy órában női munkaerőt alkalmaz, 27 helyett 20 százalék járulékot fizet. De mit is takar tulajdonképpen az állásmegosztás? A job sharing elméletéről és gyakorlatáról „Ketten a pályán – Állásmegosztási (job sharing) praktikák” címmel elsőként a JÓL-LÉT Alapítvány jelentetett meg kiadványt.

A kiadvány a Magyarországon szinte ismeretlen állásmegosztásról (job sharing) szóló első magyar nyelvű elméleti és gyakorlati útmutató. Kutató és gyakorlati segítségnyújtó tevékenységünk során egyre világosabban körvonalazódott az a foglalkoztatási forma, nevezetesen az állásmegosztás (job sharing), amelynek minél szélesebb körű elterjedése minden érintett – munkavállalók, munkáltatók és a társadalom egésze – számára alternatívát jelenthet az előttük álló életvezetési, munkaszervezési, illetve foglalkoztatási, sőt demográfiai kihívásoknak való megfelelésben.

Kiadványunkban a nem tipikus, a klasszikustól eltérő megoldásokat szeretnénk bemutatni, közülük is kiemelten a ma még kevéssé ismert munkaszervezési módszert, az állásmegosztást (job sharing), mely alapesetben egy teljes munkaidős állás, az azzal járó feladatok, felelősség és fizetés két ember közötti megosztását jelenti.

Célunk tehát az állásmegosztás előnyeinek, hátrányainak, gyakorlati megvalósításának és hazai példáinak bemutatása. Tesszük ezt azért, mert meggyőződésünk, hogy ez a 90-es évek közepétől terjedő foglalkoztatási forma nem csupán a munka és magánélet összeegyeztetésére teremt lehetőséget, de feloldja a részmunkaidős munkavállalás ellentmondásait, sőt széles körű meghonosodása hozzájárul a kooperatív szemlélet és magatartásformák elterjedéséhez, a társadalmi szolidaritás erősödéséhez.

A könyv tartalma:

1. Rugalmas munkavégzés – atipikus foglalkoztatás

2. Az állásmegosztás eredete

3. Az állásmegosztás elmélete

4. Munkatárspárosok

5. Az állásmegosztás előnyei és hátrányai

6. Az állásmegosztás gazdasági és társadalmi hatásai

7. Gyakorlati megvalósítás – vállalati job sharing politika kialakítása

8. A Jól-lét Alapítvány az állásmegosztásért

A Jól-lét Alapítvány innovatív szolgáltatásként a munkakörmegosztásban együtt dolgozó jelöltek kiválasztásának optimalizálására írásvizsgálat alapú együttműködési profilt készít, Módszerünk egy tizenkét szempontos-, grafológiai alapú együttműködés-vizsgálat, mely alkalmas a meglévő és leendő munkatársak együttműködésének elemzésére és prognosztizálásra az identitás- és intelligencia-térkép, illetve tizenkét választott szempont alapján. A kapcsolat lehetséges pozitívumainak és problematikájának feltárására irányul. Tizenkét viselkedésbeli és képességjellemző szerepel az „Együttműködés profil”-ban. Ezek:

  • flexibilitás
  • strukturálás-tervezés
  • precizitás-pontosság
  • együttműködés
  • kommunikációs készség
  • fegyelmezettség-kitartás
  • önállóság,
  • csapatjátékra való hajlandóság,
  • szervező készség,
  • megbízhatóság,
  • sikerorientáltság és
  • érzelmi intelligencia.

A két vizsgált személyről személyenkénti szakvélemény készül, illetve összefoglaljuk kettejük együttműködésének jellemzőit.

A könyv most kedvezményes 1500 Ft-os áron megrendelhető az info@jol-let.com e-mail címen, vagy a 3190331-es telefonszámon.

Amennyiben részletes tájékoztatót szeretne a munkatárspárosok kiválasztásának és együttműködésének vizsgálatáról, jelezze a jollet@jol-let.com e-mail címen

Ketten a pályán

Read More

Proaktív GYES Menedzsment Program vállalatok részére

Posted on 2010. november 12.

A JÓL-LÉT Közhasznú Alapítvány a Be Wise HR Tanácsadó Kft.-vel stratégiai partnerségben ajánlja a munkáltatóknak a komplex vállalati megoldást kínáló Proaktív GYES-menedzsment programját.

Szeretné, ha sokkal egyszerűbben tudná kezelni vállalata, szervezete a gyermeket vállaló, GYES-ről GYED-ről visszatérő, a kisgyermeket nevelő munkavállalókat érintő teendőit? Ha részben vagy egészében levennék a vezetés vagy HR vezető válláról ennek az érzékeny kérdéskörnek a gondjait? Teljeskörű támogatásra van szüksége? Vagy egyszerűen csak információkra?
Proaktív GYES Menedzsment Programunk olyan összetett szolgáltatáscsomagot tartalmaz, ami bármelyik esetben megoldást kínál. Preventív, költséghatékony és rugalmas szolgáltatáscsomag, amelyet  a vállalat elemeiben és komlexen is alkalmazhat. Részletes helyzetelemzés és igényfelmérés után elkészítjük és bevezetjük vállalata egyedi szükségleteire szabott Programunkat.
Ha vezetőként, HR-vezetőként vagy tanácsadóként szeretne többet megtudni a GYES Menedzsment programról, kérje prezentációnkat a jollet@jol-let.com e-mailcímen, vagy  a 20 483 25 36-os telefonszámon.
Read More