Pages Navigation Menu

JÓL-LÉT Alapítvány

Proaktívan a nők gazdasági függetlenségéért, kiteljesedéséért és munkahelyi esélyegyenlőségéért

Categories Navigation Menu

Idén is meghirdetjük a “Munkám visszavár” pályázatot

Posted on 2014. december 4.

Nevezd be munkáltatódat a GYES-ről, GYED-ről és GYET-ről visszatérő szülőként a „Visszafogadó munkahely díj”-ra!

 „Mi lenne, ha a szülés után ott folytathatnám a munkát, ahol abbahagytam?” –kérdezi Nóra a JÓL-LÉT Alapítvány filmjének várandós főszereplője, aki szülés utáni munkavállalási lehetőségeit mérlegeli.

Ismerős az élethelyzet?

Ha Veled is megtörtént, hogy GYES, GYED, GYET után visszafogadtak korábbi munkahelyedre, vagy zökkenőmentesen tudtál beilleszkedni egy új szervezetben, akkor ezt írd meg nekünk! Történeteddel már be is nevezted munkaadódat a „Visszafogadó munkahely díj”-ra.

Pályázatunk célja, hogy bemutassuk azokat a munkahelyeket, amelyekről hitelesen megállapítható, hogy fontos számukra a GYES-ről, GYED-ről, GYET-ről visszatérő munkavállalók újbóli foglalkoztatása. Lehetőséget biztosít a már jól bevált kollégája(i) számára, hogy a gyermekvállalást követően is náluk folytathassa(ák) pályafutásá(-uka)t, vagy nyitottak kisgyermekes munkavállalók felvételére. Tapasztalataikkal más vállalatokat is társadalmi felelősségvállalásra ösztönöznek, segíthetnek számukra abban, hogy hátat fordítva az előítéleteknek segítsék az anyák munkába való visszatérését.

Amennyiben munkahelyed atipikus foglalkoztatási formában való munkavégzés lehetőségének biztosításával segítette beilleszkedésedet, azt feltétlenül írd bele a történetedbe, hiszen így példát találhatunk olyan vállalatokra, cégekre is, amelyeknél a részmunkaidő, rugalmas- vagy távmunka, vagy akár job-sharing megoldás kitűnően működik a GYES-ről, GYED-ről, GYET-ről visszatérő munkavállalók számára.

A munkáltatókra beérkező nevezések értékelési szempontjai között figyelembe vesszük az adott munkáltatóra leadott szavazatok számát, az intézkedések minőségét – a munkáltató lehetőségeinek figyelembe vételével. A díjak odaítélése során a munkáltatók valós lehetőségeiből indulunk ki, ennek megfelelően a munkavállalóval együttműködő, az esetlegesen fellépő nehézségeket is sikeresen kezelő, pozitív hozzáállásával példát mutató és ténylegesen működő, jó gyakorlatokat megvalósító, a GYES-ről, GYED-ről GYET-ről visszatérő munkavállalóit megbecsülő munkáltatókat díjazzuk.

Ezért kérjük a pályázókat, ismertessék a fellépő nehézségeket, mutassák be a megoldáshoz szükséges erőfeszítéseket, hiszen ezek is tanulságosak más munkáltatók számára is.

A pályázat eredményeként két kategóriában osztunk díjat:

Legnépszerűbb visszafogadó munkahely díj
Az a munkahely kapja meg a címet, amelyről a legtöbb visszatérő szülő (anya és apa) írta meg pozitív történetét.

Legelkötelezettebb visszafogadó munkahely díj
Ezt a címet az a munkahely kapja, amelynél – méretből vagy tevékenységből adódóan – kevés esetleg egyetlen visszafoglalkoztatott anya tud pályázni, mégis a történetből kiderül, hogy a munkaadó mindent megtett annak érdekében, hogy visszatérő munkavállaló számára megfelelő feltételeket és lehetőségeket tudjon biztosítani.

A díj egyben egy presztízsértékű megbecsülés, amely az álláshirdetésekben, a munkáltatói kommunikációban megjeleníthető érték, vonzóbbá teheti a munkáltatói márkát.

Az országos NÓRA-HÁLÓZAT helyszínein is díjazunk, ezért kiemelten várjuk Miskolc, Eger, Debrecen, Berettyóújfalu, Pécs, Szeged, Balatonalmádi és Veszprém, Székesfehérvár, Gödöllő és Szombathely vonzáskörzetéből nevezéseket.

A díjazottakat 2015. január 10-ig kiértesítjük.

Az ünnepélyes díjátadásra 2015. januárjában kerül sor.

A nevezést a munkavállalók adhatják be online nevezési lapon.

2014. december 18-ig, amely az alábbi linken elérhető:

Munkám visszavár 2014 – nevezési lap

További információ kérhető az info@jol-let.com email címen.

Read More

NÓRA TÁMASZPONT

Posted on 2014. november 17.

A fogyatékos gyermeket nevelő nők munkaerő-piaci érdekérvényesítéséért és esélyegyenlőségéért indult a Motiváció Alapítvány és a JÓL-LÉT Alapítvány közös programja.

 

A MOTIVÁCIÓ Alapítvány és JÓL-LÉT Alapítvány 2014. szeptemberben indította a fogyatékos gyermeket nevelő nők munkaerő-piaci lehetőségeinek javítását célzó programját NÓRA-TÁMASZPONT címmel a Norvég Civil Alap támogatásával. A Motiváció Alapítvány fogyatékos személyek számára kidolgozott komplex munkaerő-piaci szolgáltatásai és a JÓL-LÉT Alapítvány által kidolgozott kisgyermekes nők munkaerő-piaci visszatérését segítő módszertana alapján a két szervezet közösen dolgozza ki e speciális célcsoport sajátos élethelyzetére szabott munkaerő-piaci visszatérést hatékonyan segítő szolgáltatását.
A program keretében országos tapasztalatokat összegző felmérést készítünk a fogyatékos gyermeket nevelő nők körében a munkavállalást befolyásoló tényezőkről, ennek keretében vizsgáljuk a munkaerő-piaci tapasztalatokat, lehetőségeket, a családi munkamegosztást, a kiegészítő szolgáltatások elérhetőségét, kimutatva a gyermekek fogyatékossági csoportjai és az országon belüli területi sajátosságokat, tendenciákat.
A kutatás eredményeinek széleskörű bemutatása a program egyik célja, hiszen a sérült gyermeket nevelő nők munkaerő-piaci részvétele alacsony szintű, ugyanakkor ennek részleteiről jelenleg nem állnak rendelkezésre átfogó adatok. A kutatási eredmények alapján kidolgozott munkaerő-piaci szolgáltatást a NÓRA-HÁLÓZAT (www.norahalo.hu) és a MOTIVÁCIÓ Alapítvány partnerszervezetei számára átadjuk, így az ország minden nagyvárosában elérhetővé válik a fogyatékos gyermeket nevelő nők számára.
A program során létrejön egy országos hálózat, amelyben az érintett nők és a szakmai civil szervezetek megosztják egymással kezdeményezéseiket és hatékony érdekérvényesítést valósítanak meg. Online fejlesztést végzünk, amely a nyitott és bővülő hálózat számára biztosít nyilvánossági felületet, továbbá hasznos és bővülő tájékoztatást ad a munkavállalással, az elérhető munkaerő-piaci szolgáltatásokkal kapcsolatban.
Várjuk jelentkezését, ha:
● részt kíván venni a kutatásban, mert fogyatékos gyermeket nevelő nő
● bekapcsolódna a programunkba önszerveződő csoportként
● bekapcsolódna programunkba civil szervezetként, amely a fogyatékos gyermeket nevelő nők számára programot valósított meg az elmúlt 3 évben.

További információ: kanya.kinga(kukac)jol-let.com

 

Read More

Tiszta lappal – jól-lét válás után

Posted on 2014. október 6.

kiscsoportos szeminárium újrakezdőknek (4+1)*7 órában

Mottó: “Táncolni kell, Uram. A zene majd csak megjön valahonnan.” (Zorba, a görög)

A válás, amelyről úgy gondoltuk korábban, csak másokkal történhet meg, felnőtt életünk egyik legfájdalmasabb tapasztalata. Még azok is, akik biztosak abban, hogy a válás volt a helyes megoldás, gyakran érzik úgy, kudarcot vallottak, felesleges áldozatokat hoztak, maguk is áldozatok – a sorsé, vagy a másiké. Ráeszmélünk, hogy mindaz, amiben hittünk, amit reméltünk, másképp van, másképp lesz ezentúl.  Magunkra maradtunk, magunknak kell megküzdenünk a hétköznapok kihívásaival, magunknak kell tartalmassá tennünk szabadidőnket, az ünnepeket. Egyedül kell felelősséget vállalnunk döntéseinkért, legyen szó gyerekekről, munkáról, pénzügyekről, otthonunkról, ahogy az is előfordulhat, hogy éppenséggel kicsúszott a kezünkből életünk egyik vagy másik területének irányítása. Mélyponton az önbecsülésünk, nem találjuk a hangot korábbi párunkkal, nem tudjuk, mit mondjunk gyermekünknek a másikról, önmagunkról, a történtekről, a jövőről. Nemigen bízunk benne, hogy valaha is jóra fordulnak a dolgok.

Kedves Érdeklődő!

A válás feldolgozásában, az újrakezdésben nyújtunk segítséget szakavatott trénerünk által bizalmi légkörben vezetett 5 alkalmas csoportfoglalkozás-sorozat, melynek révén

  • rálátást nyerhetsz a múlttal kapcsolatos érzelmeidre, a veszteséghez való viszonyulásodra, válásod tanulságaira, saját valós párkapcsolati szükségleteidre.
  • képessé válsz érzéseid, megingásaid, önmagad elfogadására, megerősödsz önértékelésedben.
  • újraértékeled kötődéseidet, könnyebbé válik számodra a valóban támogató kapcsolatok kialakítása és működtetése.
  • eljutsz új, pozitív célok megfogalmazásáig, nagyobb bizalommal tekintesz majd a jövő felé, melynek lapjait immáron megerősödve magad írod újra.

 Az első 6-8 fős csoport 2014. november 8-án indul, és szombatonként 10,00 – 17,00 óráig találkozik négy, illetve igény szerint további egy alkalommal.

Részvételi díj: 5.000 Ft/nap, melyből 2 alkalom előre fizetendő.

További információt a jelentkezési lap – on  talál.

E-mail: info(kukac)jol-let.com

Read More

Apád látható – facebook kampány Apák napján

Posted on 2014. június 10.

apádlátható2 Legyen a facebook profilképed egy közös kép az Apáddal egy napig

 június 15-én, vasárnap, Apák Napján.

A Jól-Lét Alapítvány idén nyolcadik alkalommal ünnepli az Apák napját. Ezúttal a Facebook népét szólítjuk meg. A profilképekkel rengeteg apa szülőként végzett munkája, szeretete kap elismerést.

Az Alapítvány nyolcadik éve családi programokkal, fotókiállítással, gyermekrajz, és óvodák részére kiírt pályázattal, kampányokkal népszerűsíti az egyenrangú szülő szerepvállalásán alapuló családmodellt, és ösztönzi a férfiakat az apaság, a szülői szerepek teljesebb megélésére, az otthoni szerepekbe való bevonódásra. A nők és férfiak közötti egyenlő szereposztás a munka világában a családi szerepek egyenlőségével segíthető elő. Idén a NÓRA-HÁLÓZAT – kisgyermekes nőket segítő országos munkaerő-piaci tanácsadó hálózat vidéki helyszínei is bekapcsolódnak az apáknapi akciónkba. Norvégiai utunk során civil szervezetekkel találkozunk, tapasztalatot cserélünk és inspirálódunk – innovatív megközelítéseket az Apa is csak egy van facebook oldalon fogjuk közzétenni. https://www.facebook.com/pages/Apa-is-csak-egy-van/149927858411247

Egy új, a kor, a demokrácia követelményeinek megfelelő nemek közötti egyensúly ma már társadalmi szükségszerűség.

Ismerjük el egymás fontosságát és segítsük egymást a lehetőségek és a célok elérésében. Ahogy a női részvétel sem csak nőügy – az apák részvétele a családban is mindenkit érintő kérdés. Adjunk rá közösen választ.

Read More

Változások a várandósság bejelentésének kötelezettségében

Posted on 2014. május 29.

IMG_5478 

Az Alkotmánybíróság  alaptörvény-ellenesnek ítélte és megsemmisítette a Munka Törvénykönyvének azt a rendelkezését, amely szerint a várandós, illetve az emberi  reprodukciós eljárásban résztvevő nőt csak akkor illeti meg a felmondási védelem, ha      állapotáról a felmondás közlését megelőzően tájékoztatta a munkáltatóját.

Az alapvető jogok biztosának indítványára indult eljárásban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a várandósság és az emberi reprodukciós eljárásban való részvétel egyértelműen a gyermeket vállaló nő magán- vagy intim szférájába tartozó körülmények, ezért ezeknek a munkáltató részére történő kötelező kiszolgáltatása a magánszférába történő beavatkozást valósít meg. Jelen esetben a speciális tájékoztatás nyilvánvalóan nem tekinthető önkéntesnek, mivel az a felmondási védelem érvényesítésének feltétele.

Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy bár az állam alapvetően szabadságot élvez abban, milyen módon biztosítja a gyermeket vállaló nők számára a többletvédelmet a munka világában, a többletvédelem feltételei nem vezethetnek a munkavállaló alapjogainak szükségtelen és aránytalan korlátozásához. A magánszférába tartozó adatokról való tájékoztatás a jelen esetben csak akkor szükséges, ha a felmondási védelem érvényesítése szempontjából releváns esemény, vagyis a felmondás közlése bekövetkezik. Ezzel szemben a vizsgált rendelkezés alapján a munkavállaló arra kényszerül, hogy a reprodukciós eljárás megkezdése napján, illetve a várandósságról való tudomásszerzést követően haladéktalanul megadja a munkáltatónak a felmondási védelem érvényesítéséhez előírt tájékoztatást. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott rendelkezés alaptörvény-ellenesen korlátozza a gyermeket vállaló nők magánélethez és emberi méltósághoz való jogát. Az Alkotmánybíróság arra is rámutatott, hogy a jogalkotó azon nők számára, akik még nem szereztek tudomást a várandósságukról, lehetetlen feltételt szabott a felmondási védelem érvényesítéséhez, ami az érintettek hátrányos megkülönböztetésével járt.

Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvének vizsgált rendelkezését megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor arra is felhívta a jogalkotó figyelmét, hogy a közszférában dolgozókra vonatkozó szabályozást is tekintse át, és mindazokban az esetekben, ahol a megsemmisített rendelkezéssel azonos tartalmú előírás található, szüntesse meg az alaptörvény-ellenességet.

Forrás: http://alkotmanybirosag.hu/sajto/kozlemenyek/kozlemeny-a-varandos-nok-felmondasi-vedelmet-szabalyozo-rendelkezes-alaptorveny-ellenessegerol

Read More