Pages Navigation Menu

JÓL-LÉT Alapítvány

Proaktívan a nők gazdasági függetlenségéért, kiteljesedéséért és munkahelyi esélyegyenlőségéért

Categories Navigation Menu

Sikertörténetek

Elhelyezkedett anyák sikertörténetei

Márti (34 éves, kétgyermekes anya):  “A segítségetek által egy álom megvalósult :) és ezért örökké hálás maradok!
A XII. kerületben megnyitom jóga stúdióm. www.divineyogacenter.eu
Jóga nyílt nap lesz egy kis kipróbálási lehetőséggel most vasárnap, ahol szeretettel látlak titeket! (Ezt add át légyszíves mindenkinek, mert sajnos nem mindenki elérhetőségét ismerem) Ünnepélyes megnyitó majd kicsit később lesz, akkor már bővített csapattal. Holisztikussá téve a rendszert. Természetesen majd arr is küldök meghívót :) ) Köszönöm a segítségetek, a hitet amit belém vetettetek, ez rendkívül nagy dolog, amit ember – embernek adhat. Köszönöm és sok szeretettel gondolok mindíg Rátok!

Böbe (37 éves, ikergyermekek édesanyja):  Hónapokig tartó, reménytelenek tűnő álláspályázatok elküldése után  az Expresszben megjelent szakgondozói állásra elküldött jelentkezésemre válasz érkezett. Behívtak állásinterjúra, majd hétvégi levelezésünk után sikeresen engem választottak ki. Első munkanapom december 14-én hétfőn volt. 3 nap leforgása alatt kellett döntenem, felkészülnöm a munkába-állásra, valamint felkészíteni a családomat a változásra. Mivel közelgett a karácsony és a téli szünet, halálra voltunk rémülve, hogy fogjuk ezt kivitelezni. A munkaidőm elég változatos, a lényeg, hogy meglegyen a heti 40 óra. Nappali műszakban 9-18-ig, éjszakaiban 18-9-ig tart és minden szerdán 9-14-ig teamen kell részt venni, valamint kéthetente egy 24 órás műszakot kell vállalni. Van olyan hét, hogy háromszor megyek csak el dolgozni, egy nappalt, egy éjszakát és egy hétvégét, vagy szerdai teamet. A 24 órás műszakot általában olyan hétvégi napra kérem, amikor a lányaimnak egyébként is van valami programjuk. Nappalos napokon reggel én viszem a lányokat és a párom megy értük a suliba. Első ijedelmünk után meglepően tapasztaltuk, hogy nem is olyan nagy erőfeszítés ennek a kivitelezése. Az tény, hogy sok lemondással, energiafelhasználással jár, de közel sem akkorával, mint számítottam rá. Az tény, hogy nem áll módomban minden nap porszívózni és van olyan hét, hogy a mosatlan késő estére marad, valamint csak hétvégén tudok mosni, de úgy érzem, hogy ura vagyok a helyzetnek. Értelemszerűen a gyerekekkel is kevesebb időt tudok tölteni, de ezt a kevesebb időt hatékonyabban, intenzívebben és tartalmasabban töltjük el. Jobban megbecsüljük az együtt töltött időt, amibe most már nem fér bele a haszontalan időtöltés. A lányok is jobban megbecsülik a szabad délutánokat, amit együtt töltünk. A munkába-állásom elején a férjem is tele volt aggodalommal. Félt, hogy elveszíti azt a biztonságot, ami az nyújtott neki és a gyerekeknek, hogy én a nap 24 órájában „szabad” vagyok. Természetesen neki is ki kell vennie a részét, most már jóval többet, mint eddig és ettől a gondolattól megijedt. Mostanra már megnyugodott, hiszen látja, hogy a napok kezdettől fogva zökkenőmentesen teltek. Látom rajta, hogy nagyon büszke arra, hogy ezt az akadályt is jól vettük, úgy, mint eddigi közös életünk során minden elénk guruló akadályt. A férjem szerint mentálisan pozitív hatással van rám, hogy rendszeresen munkába járok. Úgy látja, hogy most már nem egy halálra aggódó, folyamatosan takarító és csak a gyerekekről gondoskodó feleség vagyok beszűkült látókörrel. Az érdeklődési köröm másra is kinyílt, tágabb távlatokat is látok. Nagyon féltem a beilleszkedéstől, attól, hogy nincs visszaút, ha munkába állok, végig kell csinálni, nyugdíjas koromig az életem nagy részét a rendszeres munka fogja kitenni. Meg voltam rémülve ettől a gondolattól.. Végül kellemesen csalódtam. A kollégák nagyon kedvesek, hamar befogadtak és viszonylag hamar kezdett az az érzés kialakulni bennem, hogy egy rendszer van az életemben. Dolgozom, gyereket nevelek, háztartási munkákat végzek, feleség vagyok és suliba járok. Az éjszakai és hétvégi műszakomban volt időm egy kicsit a tanulással is foglalkozni, így folyamatosan tudtam készülni a modulzárókra. Volt olyan vizsgám január elején, hogy éjszakai műszakból mentem vizsgázni reggel és meglepően tapasztaltam, hogy 5-ösre sikerült. Magam sem hittem volna, hogy ezt a vizsgát sikerül nekem fáradtan letenni. Nem is gondoltam volna, hogy mennyi tartalék energia lappang bennem. 2009 márciusában kezdtem el a Szociális ápoló és gondozó tanfolyamot a JÓL-LÉT Alapítvány támogatásával a TÁMOP 1.4.1. “JÓL-LÉT Műhely a kisgyermekes nők elhelyezkedéséért” program keretében, májusban sikeres OKJ-s vizsgát tettem. A munkahelyem egy családok átmeneti otthona, ahol nagyon jól érzem magam. Folyamatosan motivál, hogy segítsek a családoknak helyrehozni az életüket. Kisebb sikereket már tudhatok a magaménak, és egy-egy ilyen kicsi siker után újra töltődöm energiával, segíteni- és tenni akarással. Nagyon jó érzés segíteni, és főleg jó érzés, hogy most már érzem, hogy hasznos tagja vagyok a társadalomnak, felelősségteljes munkával, 2 gyermekkel és férjjel. Ez az érzés eddig hiányzott, hiszen ez az elfogadott norma és az élet rendje, ami az elmúlt 8 évben nem volt életem része. Azt gondolom, hogy szerencsésnek mondhatom magam, és nagyon örülök, hogy rátaláltam erre az állásra. Férjem szerint ezt pont nekem találták ki. Egyre jobban érzem, hogy az életem kerek lett. Nem állítom, hogy nem fárasztó a folyamatos munkába járás, de ezt kompenzálja a tenni akarásom kielégítése, és hogy emberek/kollégák között vagyok. Rengeteg pozitív élmény került ezáltal az életembe.”

Kriszta (40 éves, kétgyermekes anya): „Nagyon örülök, hogy jelentkeztem a JÓL-LÉT Alapítványhoz, és lehetőségem volt elvégezni az iskolát, valamint megismerkedtem velem egy cipőben járó emberekkel. Kiderült, hogy problémáimmal nem vagyok egyedül. Sok érdekes, tanulságos, új dolgot élhettem át ebben a szuper kis csapatban. Abban, hogy a Telenornál találtam munkahelyet, a szerencsén, a kitartásomon kívül Nektek is nagy szerepetek van. Ezt ezúton is köszönöm. Én alapvetően pozitív beállítottságú ember vagyok. Mindennek van jó oldala is, azt kell nézni. Mióta épült a Telenor Székház, azóta tervem volt, hogy itt dolgozhassam. Az első pár hónapon már túl vagyok. Nagyon kemény volt. Reggel 9-re jöttem és este 17.30-ig voltam bent (tanultam), másnap a tanultakból írásban referáltam. Mindezt úgy, hogy 75% felett kellett, hogy legyen az eredmény, különben búcsút mondunk egymásnak (sajnos ez másokkal meg is történt). Természetesen ezek után még jött a nagy záróvizsga, valamint a gyakorlati vizsga, amin a jó teljesítmény szintén követelmény volt. Folyamatos munkarendben dolgozom, azaz 24 órán belül bármikor beosztásra kerülhetek. Dolgoztam Karácsonykor, Szilveszterkor és elsején is. Dolgozom szombaton, vasárnap, reggel, este. Elmondhatom, hogy szeretek itt dolgozni. :) Nagyon nagy az elvárás, de van munkahelyem. :) Jelenleg határozott idejű a munkaszerződésem (március 31-én jár le). Azt nem lehet tudni, hogy meghosszabbítják-e, de elmondhatom, hogy sok új dolgot tanultam, sok érdekes emberrel ismerkedtem meg, és mindenképpen büszke lehetek magamra, hogy a fiatalok mellett 40 évesen két gyermek édesanyjaként becsülettel megálltam/megállom a helyem. A család segítsége nélkül természetesen nem menne, de férjem sokat segít, vagy Ő viszi, vagy Ő hozza el a gyermekeket az óvodából/iskolából. A háztartás sajnos az enyém maradt:(így munka után megvár a főzés, tanulás, játék, mosogatnivaló, mosnivaló stb., de ez mindenkinél így van, gondolom). A mai világban örülni kell annak, hogy van hol dolgozni. Egyébként Murphy törvénye igaz, ahogy elkezdtem dolgozni, felajánlottak egy másik állást Törökbálinton, el is mentem megnézni, de maradtam a Pannonnál! A lényeg a kitartás! Ha valóban eldöntötted, hogy szeretnél dolgozni (és ezért áldozatokra is képes vagy) sikerülni fog! Nagyon sok múlik azon, hogy Te mit akarsz valójában!”