Első Hazai Anyabarát Munkaközvetítő és Tanácsadó Műhely
Szakértők

Major Lívia

Elsősorban coachként, életvezetési és álláskeresési tanácsadóként, trénerként segítem a JÓL-LÉT alapítvány munkáját.

Ezt megelőzően közel egy évtizedig nagyvállalati környezetben humánerőforrás területen dolgoztam, ahol a HR tevékenységek szinte minden ágával foglalkoztam. Mindemellett fő területem a képzés-fejlesztés volt, ami nagyon sok sikerélményt kínált számomra, mivel közvetlen kapcsolatot jelentett a munkatársakkal és megélhettem az oktatás, a személyes képességek fejlesztésének örömét. A női érdekvédelem és esélyegyenlőség mindig szívügyem volt – hobbiként is (önkéntes emberi jogi trénerként fiatalokat oktattam) és azt is kerestem, hogyan tudnám ezt vállalati keretek között is érvényesíteni. Esélyegyenlőségi referensnek képeztem ki magam, és a vállalati társadalmi felelősségvállalás HR oldali felelőseként vettem részt különböző projektekben. A JÓL-LÉT alapítvánnyal is ilyen keretek között találkoztam, hogy aztán magával ragadjon az itt folyó elkötelezett és hiánytpótló munka, és így találtam meg helyemet, mint coach a hozzánk fordulók támogatásában.

Tanári végzettségemmel,  HR-es múltammal, tréneri tapasztalatokkal a hátam mögött, gyakorló „önfejlesztőként” pontosan látom, mi vezérelt mindig: a személyes fejlesztésbe, a fejlődés lehetőségébe vetett hit. Csoportos vagy egyéni módszerek: más-más módon segítenek a képességek kibontakozásban, a folyamatos fejlődés nélkül azonban elképzelhetetlen a sikeres életpálya beteljesítése.

 

Göntér Mónika vagyok, humánmenedzsment szakértő, önismereti tanácsadó, coach, a Jól-Lét Alapítvány álláskeresési tanácsadója. Dolgoztam multinacionális nagyvállalatnál és családi kisvállalkozásnál, kerestem (és találtam) állást várandósan. Végeztem részmunkaidős és kötetlen munkát a gyes mellett, voltam alkalmazott és vállalkozó is. Kornis Mihály szavai pontosan kifejezik azt, amit a munkáról gondolok: “A munka a robottól abban különbözik, hogy személyes értelme van. Akkor is örülök, hogy megcsinálhatom, amikor fáradsággal jár. Nem tudják megparancsolni; megteszi az ember, ha nem parancsolják is. Belső parancs. Nevezzük a nevén: játék.”
Mindenkit abban támogatok, hogy munkájában megtalálja az örömet, illetve hogy olyan munkát találjon, amelyben örömét leli. Elérhetőségem: gonter.moni@jol-let.com

Az álláskeresési tanácsadásról bővebben ide kattintva olvashatsz.

A képzések és a tanácsadás különböző formáit a Szolgáltatások menüpontban találod.

Albert Fruzsina szociológus

Bálint Éva pszichológus

Szabó Gábor pszhichológus, tréner

Tóth Attila projetkfejlesztési és pályázati tanácsadó, tréner