A nőnek szorongás, a férfinak kihívás
Számos kutatás tanúskodik arról, hogy , hogy a férfiak és nők átlagkeresete között létező és szignifikáns különbség van. Most az is kiderül, hogy az álláskeresés során is számít-e a nemek közti különbség.
A nemek egymáshoz viszonyított álláskeresési habitusában, valamint az önéletrajznak, mint az álláskeresés mai legelterjedtebb eszközének megítélésében megjelenő különbségeket vizsgálta a KutatóCentrum a CV&More megbízásából.
Ahogyan a nők látják az álláskeresést
A megkérdezettek jelentős többsége a “Sok pozíciót csak formálisan hirdetnek meg, valójában már be van töltve.” állítással egyetért, és 10-ből legalább 4-en úgy gondolják, hogy az állásokat sokszor a kevésbé alkalmas pályázók kapják meg.
Az önéletrajz minősítésénél a nők szerint az önéletrajz csak egy darab papír, amiből a személyiségük és az empatikus készségük egyáltalán nem derül ki, tehát a nők esetében az önéletrajz, mint a pályázás eszköze, nem hatékony, nem célravezető, nem működik. Marton Krisztina, a CV&More HR szakértője tapasztalatai alapján megerősíti, hogy az állásinterjúkon is van különbség női és férfi viselkedésminták között. A nők gyakrabban szoronganak az interjú elején, kevésbé érzik komfortosnak a helyzetet, de a kezdeti visszafogottság után szívesen megnyílnak, őszintén beszélnek sikereikről, kudarcaikról, helyzetükről, problémáikról.
A férfiak kevésbé szoronganak az állásinterjún, remek alkalomnak tartják arra, hogy megcsillogtathassák képességeiket
Ahogyan a férfiak látják az álláskeresést
A férfiak jóval agresszívebb, exhibicionalistább pályázók. Ők a “A jó benyomás érdekében az álláskeresők sokszor nem teljesen valós információkat állítanak az önéletrajzukban” kijelentéssel nagyobb arányban értenek egyet. Emellett az “Álláskereséskor nagyon fontos a sikerhez, hogy minél többet mutathassunk meg önmagunkból.” kijelentés is nagyobb súlyt kapott, mint a nők esetében. A férfiak szívesebben adnak többet magukból egy interjú alatt. A HR szakértő szerint nehéz általánosítani, de azért a férfiaknál mefigyelhető, hogy kevésbé szoronganak az állásinterjún, remek alkalomnak és egyben kihívásnak is tartják arra, hogy bemutatkozhassanak, megcsillogtathassák képességeiket. Gyakran él bennük egy kép az “ideális jelölt”-ről, aminek igyekeznek megfelelni. Kudarcaikról nem szívesen beszélnek, hiszen sokan ezt “gyengeségük” jelének tekintik – mondja Marton Krisztina.
Az önéletrajzot tekintve a válaszadók szerint az adott munkára vonatkozó hozzáértés és a gyakorlat megjelenítésére alkalmas az önéletrajz, de nagy volt azok aránya is, akik azt állították, hogy az önéletrajzból semmi sem derül ki.
A közös vélemény
Az önéletrajzról mindkét fél úgy nyilatkozott, hogy a személyiség megjelenítésére alkalmatlan, tehát az igazán potens emberek el sem tudnak jutni – csak óriási szerencsével – a munkáltatók színe elé. Így ez a toborzási folyamat gyenge láncszeme. (A nem mellett az életkor is meghatározza, hogy hogyan vélekedik valaki az álláskeresés folyamatáról. Itt olvashat a genrációk közötti különbségekről.)
Marton Krisztina szerint mindkét nemre jellemző, hogy a papíralapú kommunikációnál közvetlenebb kapcsolatteremtési formákat – mint pl. a beszélgetés, az online interjú, a videobemutatkozás – jobb és hatásosabb eszközöknek tartják a formális önéletrajzzal szemben. Egy válaszadó szöveges véleménye kifejezetten jól foglalja össze a köz véleményét: “Szerintem az önéletrajzból pont az nem derül ki, hogy mennyire ért az adott munkához. A papír sok mindent elbír, és sokan szeretnek szépíteni a dolgokon. ”
http://www.piacesprofit.hu/kkv_cegblog/a_nonek_szorongas_a_ferfinak_kihivas.html
