Munkám visszavár! – pályázat munkavállalóknak

2016-ban újra meghirdetjük a Munkám visszavár pályázatot. Nevezd be munkáltatódat GYES-ről, GYED-ről és GYET-ről visszatérő szülőként a „VISSZAFOGADÓ MUNKAHELY DÍJRA”!

„Mi lenne, ha a szülés után ott folytathatnám a munkát, ahol abbahagytam?” – kérdezi Nóra a JÓL-LÉT Alapítvány filmjének várandós főszereplője, aki szülés utáni munkavállalási lehetőségeit mérlegeli.

Ismerős az élethelyzet?
Ha Veled megtörtént, hogy 2015-ben CSED, GYES, GYED, GYET után, hosszabb gyerekápolás miatti otthonlét után vissza tudtál térni korábbi munkahelyedre, el tudtál helyezkedni, akkor ezt írd meg nekünk! Történeteddel már be is nevezted munkaadódat a „VISSZAFOGADÓ MUNKAHELY DÍJ”-ra, 2016-ban a Legnépszerűbb és a Legelkötelezettebb munkáltatói elismerések mellett meghirdetjük a Sérült gyermeket nevelő anyákat támogató visszafogadó munkahely díjat is.

Pályázatunk célja, hogy bemutassuk azokat a munkahelyeket, amelyekről hitelesen megállapítható, hogy fontos számukra a CSED-ről, GYES-ről, GYED-ről, GYET-ről visszatérő, hosszabb időt gyerekápolással töltő  munkavállalók újbóli foglalkoztatása. Lehetőséget biztosít a már jól bevált kollégája(i) számára, hogy a gyermekvállalást követően is náluk folytathassa(ák) pályafutásá(-uka)t, vagy nyitottak kisgyermekes munkavállalók felvételére. Tapasztalataikkal más vállalatokat is társadalmi felelősségvállalásra ösztönöznek, segíthetnek számukra abban, hogy hátat fordítva az előítéleteknek segítsék az anyák munkába való visszatérését.

Amennyiben munkahelyed atipikus foglalkoztatási formában való munkavégzés lehetőségének biztosításával segítette beilleszkedésedet, azt feltétlenül írd bele a történetedbe, hiszen így példát találhatunk olyan vállalatokra, cégekre is, amelyeknél a részmunkaidő, rugalmas- vagy távmunka, vagy akár job-sharing megoldás kitűnően működik a CSED-ről, GYES-ről, GYED-ről, GYET-ről visszatérő munkavállalók számára.

A pályázat eredményeként 2016-tól három kategóriában osztunk díjat:
Legnépszerűbb visszafogadó munkahely díj (Az a munkahely kapja meg a címet, amelyről a legtöbb visszatérő anya vagy apa írta meg pozitív történetét.)
Legelkötelezettebb visszafogadó munkahely díj (Ezt a címet az a munkahely kapja, amelynél – méretből vagy tevékenységből adódóan – kevés esetleg egyetlen visszafoglalkoztatott anya tud pályázni, mégis a történetből kiderül, hogy a munkaadó mindent megtett annak érdekében, hogy visszatérő munkavállaló számára megfelelő feltételeket és lehetőségeket tudjon biztosítani.)
Sérült gyermeket nevelő anyákat támogató visszafogadó munkahely (Ezt a díjat az a munkáltató kapja, amelyet az érintettek azért neveztek be, mert érzékenyen és befogadó attitűddel kezelte ennek a különösen sérülékeny munkavállalói csoportnak a helyzetét.)

A munkáltatókra beérkező nevezések értékelési szempontjai között figyelembe vesszük az adott munkáltatóra leadott szavazatok számát, az intézkedések minőségét – a munkáltató lehetőségeinek figyelembe vételével. A díjak odaítélése során a munkáltatók valós lehetőségeiből indulunk ki, ennek megfelelően a munkavállalóval együttműködő, az esetlegesen fellépő nehézségeket is sikeresen kezelő, pozitív hozzáállásával példát mutató és ténylegesen működő, jó gyakorlatokat megvalósító, a CSED-ről, GYES-ről, GYED-ről GYET-ről visszatérő, sérült gyermeket nevelő munkavállalóit megbecsülő munkáltatókat díjazzuk.

Ezért kérjük a pályázókat, ismertessék a fellépő nehézségeket, mutassák be a megoldáshoz szükséges erőfeszítéseket, hiszen ezek is tanulságosak más munkáltatók számára is. A díj egyben egy presztízsértékű megbecsülés, amely az álláshirdetésekben, a munkáltatói kommunikációban megjeleníthető érték, vonzóbbá teheti a munkáltatói márkát. A pályázatra az ország egész területéről várjuk a jelöléseket.

A nevezést a munkavállalók adhatják be április 18-ig. A nevezési lap itt található.

A jelölésről a munkavállalók által megadott elérhetőségen értesítjük a munkáltatókat 2016. április 20-ig, az ünnepélyes díjátadásra 2016. április 24-én kerül sor országos szakmai konferencia, állásbörze és családi nap keretében.

További információ kérhető: kanya.kinga@jol-let.com, telefon: 20-338-3315.

Küldetésünk

A Jól-Lét Alapítvány küldetése, hogy hozzájáruljon a nők és férfiak egyenlőségén alapuló jólléti társadalomhoz, melynek alapvető feltétele a nők kiteljesedése, gazdasági és döntéshozatalban történő szerepvállalása.

Segítenéd a munkánkat?

Támogass minket!